2021-09-19

Ma van a kegyelmi időszak vége – holnap kezdődik a kemó.

Ezt az időt arra használtuk, hogy egyrészt felkészüljünk lelkileg és gyakorlatilag a következő rendkívül nehéznek ígérkező félévre. Sokat tűnődtünk a cég jövőjét illetően. Még nincs meg a végleges megoldás, de konkrétan körvonalazódtak a lehetőségek és teendők.

Eberhard, aki világ életében biztonságra törekedett, utolsó munkahelyén biztonságtechnikai szakember volt, ebben a szellemben, avagy "für alle Fälle" adott egy meghatalmazást számomra, aminek értelmében akadályoztatása esetén az élet legkülönbözőbb területein eljárhatok a nevében. Továbbá írt egy betegrendelkezést (Patientenverfügung), amiben felhatalmaz, hogy ha esetleg nem lenne ura az akaratának, avagy átmenetileg vagy tartósan elvesztené az öntudatát, akkor hozzam meg helyette a szükséges egészségügyi döntéseket. Végül módosítottuk a közös végrendeletünket: a korábban megfogalmazott, ú.n. „Berliner Testament” helyett a törvényes örökösödés lép életbe.

Mindezeken túl úgy a cégben, mint a házban Eberhard törekedett mindent leírni, átadni, elmondani, megmutatni, hogy a távollétében, ill. munkaképtelensége esetén is zökkenőmentesen menjenek a dolgok.

Másrészt igyekeztünk lehetőleg kellemes tölteni a rendelkezésünkre álló „utolsó” két hetet. Például a nyitott műemlékek napján kirándultunk Bernauba és újra felkerestük az ottani, egyedülálló, UNESCO világörökség részét képező Bundesschule-t, ami talán a legkonzekvensebb BAUHAUS-épületcsoport egyáltalán. Már jártunk itt két éve, és ezúttal szír barátunknak mutattuk meg. Az  egyik önkéntes vezető, aki mintha építész lett volna, felhívta a hallgatóság figyelmét az NDK utolsó éveiben újjáépített óvárosra, mint nézete szerint sikeres építészeti kísérletre. Itt vitába keveredtünk, mert számunkra Bernau évtizedek óta elrettentő példa, az egész NDK lakótelepépítési technológiájának máshol is rettentő ronda paneljeivel. Mi a rendszerváltás után jártunk ott és csak szörnyülködtünk. Nem tudjuk, mennyire mentek tönkre a középkori házak, mibe került volna a restaurálásuk, de sajnos majdnem mindent földbe döngöltek, és helyette ez a panelborzalom, … !

Az ember ne ragaszkodjon előítéleteihez, gondoltuk, és ismét bementünk a belvárosba. Mit mondjak, ma sem az én világom, de az egyesülés óta eltelt 30 év alatt legalább küllemileg helyrepofozták a paneleket, részben feltöltötték azokat a vízszintes és függőleges réseket, amelyek az előregyártott elemek összeillesztésekor keletkeztek, és ami bennem mindmáig a befejezetlenség benyomását keltetik. Akárcsak egy csempézett fürdőszobafal, ami nincs elfugázva. Valamint lefestették a falfelületeket: magyarán ma sokkal jobban néz ki. És valóban, megtartották a hajdani házak magasságát, szóval emberléptékű.

A piactér sarkán bukkantam erre az "évszázadokon átívelő" házra. A 2. VH előttről máig megmaradt reklámfelirat közvetlen tőszomszédságában valószínűtlennek tűnik a működő Internet.

Csütörtökön a Berlini Filharmonikusok csodás évadnyitó koncertjén voltunk: Karl Amadeus Hartmann (1882-1971) Concerto funebre hegedűversenyét a kivételes tehetségű Patrícia Kopacsinszkaja játszotta, majd Igor Sztravinszkij Tűzmadarát hallhattuk – az új zeneigazgató, Kirill Petrenko vezényletével.

(Fotó: Berliner
Philharmoniker
/Stephan Rabold)

Ez itt nem a zenekritika helye, mégsem tudom megállni: a tehetség manapság önmagában nem elég. Ezt Anne-Sophie Mutter óta tudjuk, aki már a 70-es években a korábbról ismert visszafogott külső helyett hollywoodi filmcsillagokhoz hasonló megjelenésével a csodás zenei élményt gyönyörű, és erotikus látvánnyal gazdagította. A fiatal, moldáviai származású hegedűcsoda karizmatikus fellépése felér egy performansszal: mezítláb, sima nadrág, kombiné jellegű felsőrész, ezen egy kicsit pongyolára hajazó plüss kaftán. Hol szemben, hol háttal a publikumnak, lábával mindvégig dobbantotta a ritmust, teljes átéléssel játszott: allegro furioso. Mintha a komolyzene Janis Joplinját láttam volna. A bérletes előadáson 60%-ban 70-en felüli, teljesen felvillanyozott publikum tombolt.

Ma ebéd után hosszabb sétát tettünk Eberharddal. Hihetetlen, de sikerült egy számomra teljesen új részt felfedezni:  tőlünk 1000 mélterre egy tájvédelem alatt álló parkot! A Fließ völgyében, ha Lübars felé megyünk – és igazán szoktunk sétálni a környéken – a Benedeckendorf Straße felé  jobbra még sose jutott eszembe egyenesen továbbmenni a Zabel-Krüger-Dammra. Onnan ellenkező irányban csak gyalog lehet ide bejutni. A hecc kedvéért a sarkon álló épületkomplexum ráadásul ügyfelünk. De a Zabel-Krügeren, ami egy forfalmas főút, mindig kocsival járok, így ez a két párhuzamos utcát összekötő nevenincs parkszerű sétaút  még csak fel sem tűnt eddig. Pedig 40 éve lakom itt! Igaz, a bejárata mindkét végén aránylag keskeny és szinte észrevehetetlen. Van új a nap alatt.