Ma, vasárnap, családostul sétálni mentünk. Előbb megnéztünk az “Alte Fasanerie”-t Lübars-ban, ami némi csalódást okozott, mert a pandémia miatt az állatok többségét kitelepítették valahová, így a helyszínen 4 juhon és néhány gyönytyúkon kívül semmi érdekeset nem látni. A gasztronómia viszont a gyér látogatottság ellenére működött.

Utána nagyot sétáltunk a gyönyörű, írországi mély zöld színű (2. VH utáni romokból épített) mesterséges dombon, megnéztük a ródlipályát nyáron és sokáig szemléltük a sárkányeregetőket – Janó nagy örömére.

Sokat beszélgetek E-dal. Benyomásom szerint lelkileg jól viseli a helyzetet.

Érdekes, hogy én sokkal rosszabbul, ami éles ellentétben áll életbeállítottságommal. Én ugyanis  alapállásban hiszem, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem, hogy bajok, csapások, tragédiák csak másokat érnek, minket sose, lankadatlanul dolgozom az „örökélet” című projekten, következésképp mi sose halunk meg, és nem igaz, hogy a remény hal meg utoljára: a remény halhatatlan! Ennek alapján meggyőződésem, hogy E. meg fog gyógyulni és jelenlegi fizikai állapotának megfelelően hosszú életű lesz, majd végül, ha az már végképp elkerülhetetlen, nem rákban fog elmenni. A halállal pedig nem kell foglalkozni, mert az még nagyon távol van.

Mégis rettenetesen aggódom. Mert bár hiszem az előbbieket, de hátha mégsem így alakul? Ill. nem is ez, mert meg fog gyógyulni, de mégis rengeteg a bizonytalanság az egészben. Egyrészt alapvetően, másrészt a mindennapok tervezésében, szervezésében. Hogy a következőkben melyik napra tehetek milyen terminust? Ez persze teljesen lényegtelen, majd megoldjuk, ahogy eddig is mindent megoldottunk, de izgat.

E. az egészet – ugyan nem kimondott lelkesedéssel, de – előtte álló teljesítendő feladatként fogja föl. Szemben velem, ő alapállásban biztonságra törekvő ember, aki szeret minden eshetőségre felkészülni. Azt mondja, igenis számol a rosszal, amire jobb felkészülni – ahogy a szólásmondás tartja: jobb félni, mint megijedni. És ha ezek után meggyógyul, akkor az váratlan öröm.

Ennek megfelelően elkezdett foglalkozni alapvető és elvi kérdésekkel, amelyek most hirtelen aktualitást nyertek, és prioritásuk hirtelen megnőtt: úgymint a cég jövője, az előttünk álló középtávú kilátások és az ezekhez szükséges lépések, a házzal kapcsolatos mindenféle állandó, közép-és hosszútávú teendők, ezeknek elméleti és fizikai előfeltételei, stb. Végiggondolta, hogy távollétében ki mit hol talál, ill. hogyan találja meg, elkezdte az egyes feladatokat és az azokhoz szükséges eszközöket átadni – úgy a vállalkozásban mint privát. Ez egy abszolút racionális, logikus és dicséretes lépéssorozat, ami felelős emberre vall.

Zs. nagyon érzékeny. Ezeknél a beszélgetéseknél gyakran kibuggyannak a könnyei. Úgy érzi, mintha apja a koporsó fedelét készülne épp magára húzni. Természetesen nem erről van szó, mégis van a dolognak valami morbid stichje.