Rákblog

Naplószerűség

Naplószerűség

Riadó lefújva, pihenj! / Alarm aufgehoben, Entspannung!

Hál΄ Istennek minden rendben! / Alles in Ordnung, Gott sei Dank!

2021. december 30. - pomperyberlin

Ez volt a mai beszélgetés lényege, amit a trilógia következő, befejező fázisa előtt E. a mai napon folytatott az onkológus főorvossal.

Ahogyan azt eredetileg tervezték, az OP során a sebészek kivették a gyomrot és annak előterét a nyirokmirigyekkel. A szövettani vizsgálat az eltávolított (egyik leírásban 15, a másikban 20) nyirokmirigyek közül négyben talált áttétet. Ez az onkológus szerint – akár 15, akár 20 – végül is szerencsésen kevés, azaz jó arány. Az elektronikus aktában olvasott áttét tehát semmi újat nem tartalmaz, hanem a korábbi endoszkópos vizsgálatok alapján feltételezett –  ezért kemoterápiált, majd eltávolított – áttétek laborvizsgálati megerősítése.

(Itt most tehetnék egy kitérőt és felvethetném: E. vajon miért dugta a homokba a fejét és miért nem igyekezett már karácsony előtt a leletet szakemberrel értelmeztetni, és a megnyugtatást beszerezni?! De ennek utólag nincs értelme, ezért nem is gyötrődöm rajta tovább.

Egyik orvos barátunk, pl. határozottan ellenzi az elektronikus betegaktát, ill. a betegnek ahhoz való hozzáférését, mert a laikus mást olvas ki belőle, mint az orvos. Ő még a gyógyszerek betegtájékoztató cetlijét is betiltaná, mert szerinte ahhoz sem ért az átlagember, és előszeretettel válogat a kívánt (vagy rettegett) esetleges mellékhatások között. Ugyanígy helyteleníti dr. google konzultálását is. Mai élményem alapján hajlok rá, hogy legalább részben igazat adjak neki.)

Dr. Wiesenhagen elmagyarázta továbbá a felírt Pankreatan funkcióját, hatását és ennek megfelelő használatát. A pirula helyettesíti azokat az enzimeket, amelyek a gyomorban lebontják a zsírokat. Ez hagyományos értelemben nem gyógyszer, a szervezet nem dolgozza fel, nem lehet túladagolni.

A főorvos továbbá megerősítette az első kemó eredményességét. Az OP ugyanúgy zajlott, ahogyan tervezték és sikeres volt. Elvben most a beteg gyúgyultnak nyilvánítható. Ezt azért nem teszik, mert – közelebbről nem konkretizált – arányban az OP előtti fázisban keletkezhetnek áttétek, éspedig a test olyan területén, amit a sebész a lokális műtét során nem lát/hat. Ezt az orvostudomány mai állása szerint még tudják kimutatni és kiszűrni. Éppen ezért alkalmazzák utókezelésként az öntözőkanna-elv szerint a  második kemó-blokkot, mintegy profilaktikusan, ill. ahogy az onkológus fogalmazott: ez egy kockázat csökkentési projekt.

Amihez majd lesz szíves 5-én a szokott helyen megjelenni.

sylvester-g404347999_1280.jpg

Addig is BUÉK!

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Das war der Kern des Gesprächs, das E heute mit dem leitenden Onkologen im Vorfeld der nächsten, letzten Phase der Trilogie führte.

Wie ursprünglich geplant, entfernten die Chirurgen bei der OP den Magen und seine vorderen Lymphknoten. Bei der histologischen Untersuchung wurden in vier der  (laut  einer Beschreibung 15, in der anderen 20) entfernten Lymphdrüsen Metastasen festgestellt. Dies ist, so der Onkologe, (ob nun 15 oder 20), immerhin ein erfreulich niedriger, also guter Anteil. Die in der elektronischen Akte gelesenen Metastasen sind also nichts Neues, lediglich die Laborbestätigung der aufgrund früherer endoskopischer Untersuchungen vermuteten - und deshalb chemotherapeutisch behandelten und dann entfernten - Metastasen.

(Ich könnte hier abschweifend fragen: Warum hat denn E. den Kopf in den Sand gesteckt und sich nicht schon vor Weihnachten an einen Facharzt gewandt, der ihm den Befund hätte erklären und ihn beruhigen können?! Aber das macht im Nachhinein keinen Sinn, also will ich nicht darüber länger grübeln.

Ein befreundeter Arzt ist zum Beispiel strikt gegen elektronische Patientenakten oder zumindest gegen den Zugang des Patient dazu, weil der Laie sie anders liest als der Arzt. Er würde sogar die Beipackzettel für Arzneimittel verbieten, weil er glaubt, dass der Durchschnittsbürger auch damit nicht vertraut ist und mit Vorliebe die ihm sympatischen Nebenwirkungen aussucht. Er lehnt es auch ab, Dr. Google zu konsultieren. Nach meinen heutigen Erfahrungen bin ich geneigt, ihm zumindest teilweise zuzustimmen).

Dr. Wiesenhagen erläuterte auch die Funktion, die Wirkung und die richtige Anwendung des verordneten Pankreatans. Das Mittel ersetzt die Enzyme, die Fette im Magen abbauen. Die sind imens wichtig für eine bessere Verdauung. Es handelt sich hierbei nicht um ein Medikament im herkömmlichen Sinne, wird vom Organismus nicht aufgenommen und somit kann nicht überdosiert werden.

Der Oberarzt bestätigte auch die Wirksamkeit der ersten Chemo. Die OP verlief wie geplant und war erfolgreich. Im Prinzip könnte der Patient nun für krebsfrei erklärt werden. Dies wird nicht gemacht, weil Metastasen in einem nicht näher spezifizierten Ausmaß in der präoperativen Phase auftreten können, und zwar in einem Bereich des Körpers, den der Chirurg bei der lokalen Operation nicht sehen kann. Mit dem heutigen Stand der Medizinwissenschaft kann dies weder erkannt, noch gefiltert werden. Deshalb wird ein zweiter Chemoblock als Folgebehandlung nach dem Gießkannenprinzip eingesetzt, sozusagen als Prophylaxe, oder wie der Onkologe es ausdrückt:  Risikoreduzierungsmaßnahme.

In diesem Sinne möge er sich am 5. Januar an den ihm bekannten Ort begeben.

2022.png

Bis dahin: Guten Rutsch!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bionytalansag.blog.hu/api/trackback/id/tr4416799166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása